Logo

Melyik a legfenntarthatóbb étrend? Amelyik számunkra is fenntartható!

Drexler Tamás

Nov 19. 2023

Az elhatározástól eljutni odáig, hogy az új, immár növényi alapú étkezésünk szokássá váljon, elég kemény dió lehet. De ha megfelelően állunk hozzá, akkor sokkal könnyebben tudjuk fenntartani a szokásainkat. Lássuk, hogyan!

Először is ismerjük el a tényt: ha korábban húst ettél hússal, akkor áttérni egy olyan étrendre, ami növényi összetevőkből áll, energiát igényel! Azon kívül, hogy ezentúl más termékeket, például növényi sajtot vagy szójavirslit veszel a boltban, a munkahelyeden vagy baráti társaságban is be fogsz számolni a változásról. Sokan értetlenkedve fogadják majd új szokásodat, főleg, ha a társasági programjaid nagy része a kaja köré épül. Ha ezek valamelyike nehézséget okoz, akkor könnyen visszafordulhatsz az úton, amelyen elindultál, pedig pont ez az, amit el szeretnél kerülni.

kommunikáció vega

A szokás hatalma

Először is tisztázzuk, miért olyan nehéz az étrendünkön változtatni! Agyunk alapvetően a már jól bevált dolgokat kedveli, ahogy arról már beszéltem az új szokások kialakítása kapcsán. Ennek is megvan a maga evolúciós háttere és előnye: képzeld magad vadászó-gyűjtögető őseink helyébe! Ha a piros bogyóról már kiderült, hogy ehető és láthatóan sok is van belőle, minek kísérleteznél a kockázatos kékkel, ami akár mérgező is lehet? Viszont ugyanezen a logikán haladva sohasem találtuk volna fel a kereket, nem igaz? Szóval, ha már idáig jutottál az olvasásban, akkor gratulálok, ez azt jelenti, hogy egy igazi felfedező vagy! A hozzád hasonlók az igazi motorjai a fejlődésnek azáltal, hogy kipróbálnak valami újat.

Az új szokásainkat viszont fenn is kell tartanunk, hogy igazán hatásosak legyenek. A jó hír: ami az előbb még hátrány volt, az előny lesz, minél régebb óta áll az étkezésünk főleg vagy teljesen növényekből, annál inkább ez lesz az alapbeállításunk és kevésbé fogunk elbizonytalanodni, vagy akár vissza is térni az állati élelmiszerekhez. Az elején viszont mind belülről, mind pedig kívülről nagyon sokféle formában érkezhet a kísértés, hogy „még utoljára tegyünk egy kis kivételt…”

##A tökéletesség elérhetetlen, ezért nem is ez a cél A kivételek teljesen rendben vannak, ha nem lesznek rendszeresek, hanem tényleg ritka esetek maradnak. Ha például tartósan teljesen növényi étrendet folytatsz, de egyszer elfelejted lecsekkolni egy bolti édesség csomagolását és történetesen tejpor kerül bele, nem fogod lenullázni azt a pozitív hatást, amit az összes többi napon elértél. Viszont minél kitartóbb vagy, ez a pozitív hatás annál jobban érvényesül.

Ezért a legfontosabb a szokásaink fenntarthatósága, ennek a legjobb módja - és nem csak szerintem, hanem kiváló kutatások is alátámasztják – a fokozatosság. Persze vannak nagyon kivételes emberek, akiknek elég megnézniük egy dokumentumfilmet vagy youtube videót és másnap már teljes gőzzel tudják pörgetni új életmódjukat – ha Te is ilyen vagy, ez a cikk valószínűleg nem neked szól, de örülök, ha megmutatod valakinek, akinek szüksége lehet rá.

A legtöbbünknek – mint például nekem is – a leghatékonyabb, ha fokozatosan vezetjük be az új dolgokat az életünkbe: *Minden nap húst eszel hússal, de szeretnél kevesebbet? Először tarts pár húsmentes napot minden héten, meglátod, egyszerűbb lesz, mint gondolnád! Már csak azért is, nagyon sok hagyományos ételünk alapból húsmentes, de nevezhetnénk őket akár véletlenül vegánnak is. Vagy választhatsz valamit a boltokban fellehető rengeteg féle és fajta húshelyettesítő közül. Később fokozatosan egyre több és több ilyen napot iktathatsz be. *Máris úgy érzed, a növényi alapú étrend való neked? Kezdhetsz azzal, hogy magadra csakis növényi alapanyagokból főzöl, de vendégségben azt eszed, amit a többiek is. *Később lépésről lépésre rákaphatsz a növényi tejekre és sajtokra is, a tojásra pedig tulajdonképpen a legtöbb ételben nincs is szükség, így immár teljesen növényi alapon elérheted a legnagyobb hatást.

Ez a folyamat nálam is szinte pontosan ugyanígy zajlott le. A kezdet kezdetén állatvédelmi megfontolásból kezdtem kevesebb húst enni, amikor először elköltöztem otthonról. Nagyjából hetente egyszer fogyasztottam csak, akkor is főleg vendégségben. Ez azért volt egy jó kezdeti megoldás, mert előbbihez könnyű volt tartanom magam, utóbbi miatt viszont sohasem éreztem azt, hogy hiányozna az íze.

A következő lépcsőfokot a tojás és a tejtermékek átalakítása jelentette növényi alapúra. Ez már kiterjedt a nem otthoni étkezésekre is, viszont ezen a ponton be kell ismernem, hogy volt bizony egy gyengém is: a péksütik. Mivel szeretem édessel indítani a napot, pont kapóra jött, hogy az akkori munkahelyemre menet keresztezte az utamat több pékség is, azokban pedig sok-sok, feltehetően tej- vagy tojásporos kakaóscsiga és diós kifli.

Akkor nem aggasztottam magam az összetevőlisták böngészésével, és másoknak is ezt ajánlom, hacsak nem már az elején rendíthetetlenül eltökéltek! Túlságosan sokan vannak, akik belekezdenek a növényi étrendbe, de pár nap, hét vagy hónap után abbahagyják, olyan sok a kerülendő alapanyag és a konfliktus a korábbi szokásaikkal. Márpedig a számok nem hazudnak: sokkal több állatot és környezeti erőforrást ment meg az aki, hosszú távon, noha nem tökéletesen tudja csinálni! Akkoriban kicsit más volt a helyzet, ma már sokkal több helyen lehet tej- és tojásmentes, vegán péksütit kapni, így végeredményben nem kell lemondanunk erről a szokásunkról sem, bármikor megédesíthetjük velük a szürke hétköznap reggeleket!

Csináljuk fenntarthatóan!

Ahelyett tehát, hogy az azonnali tökéletességet hajszolnánk, gondoljunk az egészre inkább úgy, mint egy edzésre! Nem arra, amit minden újévkor megfogadsz, hogy elkezded (ahogy én is tettem), aztán minden január végén belefáradsz (ahogy én is tettem), hanem egy fenntartható tervre, amelynek keretei közt fokozatosan tudsz fejlődni (amit már én is követek). Ez esetben ráadásul mindezt egy számodra fontos és magasztos célért teszed: szeretnél a kajálással jót tenni az állatoknak, a környezetnek úgy, hogy az közben az egészségedre is pozitív hatást gyakorol (a sorrend a Te preferenciáid szerint változtatható).

edzés motiváció

Az edzés megkezdése előtt nem árt tisztában lenni azzal, hogy mik a leghatékonyabb gyakorlatok, jelen esetben, hogy milyen recepteket kell elkészítened (vagy megrendelned) ahhoz, hogy egy jól összeállított növényi menü kerüljön az asztalodra! Aztán csak bele kell vágnod és csinálnod! Ahogy nem mindenkinek jó a fekvenyomást egyből 100 kg-mal kezdeni, úgy nem biztos, hogy neked egyből a 100%-os növényi étrendre való törekvés hozza meg a sikert. De lehet, hogy mégis, szóval nyugodtan próbálgasd, vagy méginkább ízlelgesd, kísérletezz, találd meg mi az, ami működik és mi az, ami nem! Nagyon sok újdonság van, amit fel tudsz fedezni, szóval unatkozni biztos nem fogsz, ezt garantálom! Például olyan alapanyagokkal bővítheted a receptjeidet, mint a csicseriborsó, amiből nagyon finom curry-ket lehet csinálni, de akár kenyérre is kenheted hummuszként vagy tortillába tekerheted falafelként!

falafel

Ha úgy érzed, túl nagy a súly, kicsit vegyél vissza egy olyan szintre, ahol még komfortosan érzed magad, de már van benne akkora kihívás, hogy továbbra is tudj fejlődni! A sportos hasonlat azért is jó, mert ugyanúgy, ahogy egy gyakorlatot, az étkezésünket is tudjuk rosszul kivitelezni. Ha például gyengeséget, fáradékonyságot, a hús utáni sóvárgást érzel, érdemes elbeszélgetned egy növényi étrendben jártas dietetikussal, mert lehet, hogy csak túl egyoldalúan táplálkoztál, nem vittél be minden szükséges tápanyagot, ami egyébként vegyes étrenden is gyakran megesik.

Az is lehet, hogy bár fizikailag készen állnál rá, hogy egy magasabb szintre lépj, lelkileg még nem vagy rá felkészülve, például mert nem akarsz Te lenni a kis különc a családi vacsorákon vagy a munkahelyi csapatépítőkön. Ez szintén agyunk működésével van összefüggésben: szociális lények vagyunk, természetes igényünk, hogy nem akarunk kirekesztettek lenni a csoportból. Emiatt nem kell rosszul érezned magad, de ha tudatosítod az érzést, könnyebben tudsz majd továbblépni. Sokat segíthet, ha keresel vegán és vegetáriánus csoportokat, társaságokat ahol hasonló emberekkel léphetsz kapcsolatba és otthon érezheted magad közöttük.

vegán piknik

A családtagokkal, barátokkal pedig önts tiszta vizet a pohárba! Amikor valami állati eredetű étellel kínálgatnak, nem azért utasítod el, mert már nem szereted őket, hanem mert hoztál egy döntést azért, hogy jobban érezd magad és mert valami fontosat szeretnél elérni. Miután ezt megértették és lecsengett a változás utáni első sokk, támogatni fognak!

Végül pedig igyekezz mindig észben tartani: a jól összeállított növényi étrend minden életszakaszban, bárki számára megfelelő, biztos vagyok benne, hogy végül Te is meg tudod csinálni és eljutsz a célodhoz, amivel úgy tehetsz jót, hogy közben jól is érzed magad. Flexitáriánusként, vegetáriánusként és vegánként is tudsz segíteni az állatokon és a bolygón, a lényeg, hogy tartsd magad az elhatározásodhoz és maradj mindvégig nyitott a többi megoldásra is! Bízom benne, hogy sikerült átadnom egy jókora adag motivációt a képernyőn keresztül. Jó edzést!