Logo

Mivel helyettesíthető a hús? Húsimádóból vegán - kihívás elfogadva!

Drexler Tamás

Sze 5. 2023

„Teljesen megértem a vegákat, de hiányozna a hús íze…” Ismerősen hangzik? Nem kell aggódnod, ma tényleg szinte mindent el lehet készíteni növényekből is. Lássuk a felhozatalt!

A legtöbben, akik változtatnak az étrendjükön és elindulnak egy növényibb irányba, először a húst teszik félre – legalábbis azt, ami állatokból van, mert manapság növényekből is egy rakat féle és fajta készül - így voltam ezzel én is kb. 3 évvel ezelőtt. A személyes tapasztalatom, hogy ez elsőre nagy kihívásnak tűnhet, de amint belekezdesz, minden nappal egyre könnyebb lesz Bónusz: ha ezen túl vagy, utána minden más (tehéntej, tojás) lecserélése is sokkal-sokkal könnyebb lesz, és tényleg haladhatsz úgy, mint Forrest Gump: „Ha már ilyen sokáig elfutottam, miért ne futnék még tovább?” Bármi is legyen jelenleg a kitűzött célod, akár a teljesen növényi étrend, akár a húsfogyasztásod csökkentése, bízom benne, hogy ez a cikk a segítségedre lesz. Lássunk pár olyan alkalmat, amit első blikkre szinte lehetetlen, már-már szentségtörés lenne hús nélkül elképzelni, és mégis működik!

Húsvét

húsvét gyerekek tojás

Benne is van a nevében, hogy a hagyomány szerint a böjt után ekkor veszünk először húst magunkhoz. Mégsem hívhatják tofuvétnek?! Kis hazánkban a húsvét kihagyhatatlan eleme a sonka, márpedig ezt nem lehet növényekből megcsinálni… Dehogynem! A 827market ugyanis már forgalmaz vegán s*nkát, ami szejtán, vagyis búzafehérje alapú és egy az egyben olyan, mint amit megszokhattál. A húsvét előtti utolsó napokra már ki is szokott fogyni náluk az árukészlet, olyan sokakat meggyőzött már! A kinézete is olyan klasszikus kötözött sonkás, tényleg minden feltétel adott egy hagyományos falatozáshoz a locsolkodás mellé.

Grillezés a haverokkal

grill nyár barátok társaság

Haladjunk tovább az évben, következzen a nyár, ami jó társaságban, kint a szabadban az igazi. Egy jó kis grillezés mindkét feltételt kielégíti! És, bár nagyon királyak a grillezett zöldségek is, elképzelhető, hogy maradna bennünk egy kis hiányérzet, hacsak… Nincs egy random blog a neten, ami a figyelmünkbe ajánlja – pedig még pénzt sem kap érte (tényleg) – hogy létezik már külön Vegan Grill márka is, ami több különböző, grillezésre kiválóan alkalmas (kol)bászkát gyárt.

Az a bizonyos éjféli töltött káposzta

esküvő lagzi

Az egyik esküvő, amin legutóbb jártam, egy hagyományos magyar lagzi volt, így amikor éjjel tizenkettőt mutatott az órám, menetrend szerint érkezett is a klasszikus töltött káposzta, nehogy valakinek éhes maradjon! Akkor még nem voltam vegán és a menü sem volt az, de simán el tudom képzelni, hogy a saját esküvőmön ugyanezt szolgálják majd fel – vegán darálthússal. Nem is kell ezért messzire menni, például a Pennyben is kapható Food for Future márkanéven. Csak bedobod a serpenyőbe és pontosan úgy fog a saját zsírjában (pontosabban olajában) aranybarnára pirulni, mint hagyományos darálthús. A titok a benne lévő szója- vagy borsófehérjében rejlik, igazából logikus is, hogy ugyanúgy viselkedik a konyhában, viszont sokkal egészségesebb!

Szilveszter

szilveszter újév buli koccintás pezsgő társaság

Ha búcsúztatjuk az óévet, akkor egyértelműen virsli, alkalmasint hotdog! Tapasztalatom szerint a vegán virsli ma már annyira alap, hogy egyik nagyobb szupermarket polcairól sem hiányozhat, szóval ez az élmény sem fog kimaradni az évből. Főzve, sütve, grillezve – hogy kicsit visszatérjünk a nyárba – bárhogy jók.

Na ugye, hogy minden helyzetben van lehetőség jobb alternatívát találni? Ráadásul nem is volt olyan drámai a változás. Mindenféle húsos dolgot lehet helyettesíteni, és még trükközni sem kell hozzá, a legtöbb nagyobb boltban már van egy csomó ilyen termék. Én azt mondom, ezentúl legyen a hús is (szója)babból!